Miért hasonlítjuk magunkat állandóan másokhoz? – Az összehasonlítás csapdája és az önértékelés kapcsolata

Van, hogy csak néhány percig görgetjük a közösségi médiát, mégis úgy állunk fel a telefon mellől, mintha egy láthatatlan versenyben vesztettünk volna.
Ő szebbnek tűnik.
Ő sikeresebb.
Ő már családot alapított.
Ő már lefogyott.
Ő már megtalálta a párját.
Ő magabiztos.
Ő előrébb tart. Közben talán észre sem vesszük, hogy miközben mások életét nézzük, egyre szigorúbb mércével kezdjük mérni a sajátunkat. Az összehasonlítás az emberi működés természetes része. Segít eligazodni abban, hogy hol tartunk, mit szeretnénk elérni, miben szeretnénk fejlődni. A probléma nem maga az összehasonlítás, hanem az, amikor már szinte mindig azt keressük benne, hogy miben vagyunk kevesebbek.

Gyerekkorunktól kezdve folyamatosan kapunk visszajelzéseket arról, hogyan teljesítünk másokhoz képest.

Ki volt ügyesebb.
Ki kapott jobb jegyet.
Ki futott gyorsabban.
Ki volt szebb, okosabb, szorgalmasabb.

Felnőttként pedig a mérce sokszor még összetettebbé válik. Már nemcsak azt hasonlítjuk össze, hogy ki mennyit keres vagy milyen eredményeket ért el. Nézzük a másik kapcsolatát, gyerekeit, otthonát, külsejét, karrierjét, életmódját, utazásait, sőt még azt is, hogy mennyire tűnik boldognak. Csakhogy mások életének kirakatát hasonlítjuk össze a saját életünk teljes valóságával.

Nem ugyanazt látjuk magunkból, mint másokból
Amikor saját magunkra nézünk, pontosan tudjuk, mi nincs rendben. Tudjuk, hányszor bizonytalanodtunk el. Tudjuk, mit rontottunk el. Ismerjük a félelmeinket. Látjuk a fáradtságunkat. Halljuk a fejünkben az önkritikus gondolatokat.

Másokból viszont legtöbbször csak azt látjuk, amit megmutatnak.

A sikeres pillanatokat.
A rendezett otthont.
A mosolygós családi képet.
A nyaralást.
Az új munkát.
A szép ruhát.
A magabiztos megjelenést.

Nem látjuk mögötte az álmatlan éjszakákat, a bizonytalanságot, a konfliktusokat, a kudarcokat vagy azokat a részeket, amelyeket ő sem szívesen mutat meg. Ezért az összehasonlítás gyakran eleve igazságtalan. A saját belső világunkat mérjük össze valaki más külső képével.

Amikor az összehasonlítás az önértékelésünket kezdi meghatározni

Az önértékelésünk egyik fontos része annak érzése, hogy mennyire tartjuk magunkat értékesnek. Ha azonban rendszeresen másokhoz mérjük magunkat, könnyen kialakulhat egy olyan belső szabály, amely így hangzik:

„Akkor vagyok elég jó, ha legalább olyan vagyok, mint ő.”

Vagy:„Akkor vagyok sikeres, ha többet érek el.”
„Akkor vagyok szép, ha úgy nézek ki, mint ő.”
„Akkor vagyok jó anya, ha én is mindent úgy csinálok.”
„Akkor vagyok szerethető, ha engem is úgy választanak, ahogy őt.”

Ilyenkor az önértékelésünk egyre inkább külső mércéhez kötődik. Ez nagyon fárasztó... Mert mindig lesz valaki, aki valamiben előttünk jár. Mindig lesz szebb. Gazdagabb. Sikeresebb. Fiatalabb. Magabiztosabb. Képzettebb. Ha pedig az értékünket ezekhez mérjük, soha nem érünk célba. Itt a csapda.

A közösségi média erősebbé teheti a csapdát

A közösségi média különösen könnyen táplálja az összehasonlítást. Naponta több tucat vagy akár több száz ember életébe pillanthatunk bele. Csakhogy ezek a pillanatok többnyire válogatott pillanatok. A legszebb fotó. A legjobb eredmény. Egy különleges program. Egy gondosan megválasztott mondat. Ritkán látjuk ugyanilyen természetességgel a kudarcot, a bizonytalanságot, a vitát vagy azt a napot, amikor valaki egyszerűen csak túlélni próbálja a hétfőt.

A közösségi média nem feltétlenül hazudik. De szinte soha nem mutatja meg a teljes történetet. Ha ezt elfelejtjük, könnyen azt gondolhatjuk, hogy másoknak folyamatosan jó, miközben nekünk folyamatosan nehéz.

 
Nem az a cél, hogy soha többé ne hasonlítsuk magunkat másokhoz.
Hanem az, hogy megtanuljuk észrevenni, mit tesz velünk az összehasonlítás.
🪷

Felfelé is összehasonlíthatunk

A pszichológia társas összehasonlításnak nevezi azt a folyamatot, amikor saját magunk megítéléséhez más embereket használunk viszonyítási pontként. Előfordulhat, hogy nálunk sikeresebb, előrébb tartó emberhez hasonlítjuk magunkat. Ez motiváló is lehet:
„Ha neki sikerült, talán nekem is sikerülhet.”
De ugyanebből könnyen születhet az is:
„Nekem miért nem megy?”

Máskor olyan emberhez hasonlítjuk magunkat, akiről úgy érezzük, rosszabb helyzetben van nálunk. Ilyenkor átmenetileg jobban érezhetjük magunkat.
„Legalább nekem ez megvan.”
„Legalább én ezt jól csinálom.”

Csakhogy egyik irány sem ad stabil önértékelést. 

Ha mindig másokhoz viszonyítjuk magunkat, akkor az önmagunkról alkotott képünk folyamatosan változik attól függően, ki áll mellettünk.

🪷

Mi van az összehasonlítás mögött?

Érdemes ilyenkor nem csak azt megkérdezni:

„Miért hasonlítom magam hozzá?”

Hanem azt is:

„Mit jelent számomra az, amije neki van?”

Lehet, hogy valójában nem az zavar, hogy neki szebb a háza. Hanem az, hogy azt gondoljuk: „Neki már sikerült megteremtenie azt a biztonságot, amire én is vágyom.” Lehet, hogy nem a másik teste fáj. Hanem az az érzés, hogy „Én már nem érzem jól magam a saját testemben.” Lehet, hogy nem a másik kapcsolata iránt érzünk irigységet. Hanem arra vágyunk, hogy mi is megtapasztaljuk azt a közelséget és szeretetet, amit benne látunk. Az összehasonlítás sokszor egy kielégítetlen szükségletre mutat rá. Ha ezt felismerjük, már nem feltétlenül a másik ember lesz a probléma, hanem végre megláthatjuk, mire van szükségünk nekünk.

🪷

Pszichológiai tippek

Gondolatébresztő kérdések: 

• Kihez hasonlítom magam leggyakrabban?
• Miben érzem magam kevésnek másokhoz képest?
• Mit gondolok magamról közvetlenül az összehasonlítás után?
• Valójában mire vágyom abból, amit a másik emberben látok?
• Milyen saját eredményeimet, erősségeimet vagy nehézségeimet felejtem el ilyenkor?
• Ha nem másokhoz viszonyítanám magam, mit gondolnék arról, ahogyan élek?

Gyakorlat: A saját mércém

Válasszon egy olyan területet, ahol gyakran hasonlítja magát másokhoz! Lehet ez a külseje, a párkapcsolata, a szülői szerepe, a munkája vagy akár az anyagi helyzete.

Írja le:
„Mihez képest érzem magam kevésnek?”
Majd tegye fel a következő kérdést:
„Mi lenne az én saját mércém, ha senki máshoz nem kellene hasonlítanom magam?”
Írjon le három olyan dolgot, amelyek alapján a saját fejlődését tudná mérni.
Ne azt nézze, hol tart valaki más! Nézze meg, honnan indult Ön. Miben változott.
Mit tanult. Mit bírt ki. Miben lett erősebb. Mit csinál ma másképp, mint néhány évvel ezelőtt. Néha nem előre kell néznünk. Hanem egy pillanatra hátra. Észrevenni, milyen messzire jutottunk.

 
Záró gondolat: 

Talán nem az a feladatunk, hogy végre olyanok legyünk, mint valaki más. Hanem, hogy egyre inkább megismerjük, kik vagyunk mi. Nem kell ugyanott tartanunk.
Nem kell ugyanúgy élnünk.
Nem kell ugyanazt elérnünk.
Nem kell minden alkalommal kevesebbnek éreznünk magunkat attól, hogy valaki más valamiben előttünk jár (hiszen ilyen mindig lesz).
Az összehasonlítás helyett néha érdemes egyszerűen visszatérni önmagunkhoz.
Megkérdezni:
Mi fontos nekem?
Mi az én utam?
Mire van most igazán szükségem?
Mert az önelfogadás nem azt jelenti, hogy mindennel elégedettek vagyunk magunkban, hanem azt, hogy nem kell folyamatosan bizonyítanunk a saját értékünket.

⸻ 🪷 ⸻

A következő rész témája:

„Miért olyan nehéz nemet mondani?”
(A megfelelési kényszer, a határok és a bűntudat kapcsolata.)

Maradjon velem!

⸻ 🪷 ⸻

További segítségre van szüksége?
Ha úgy érzi, hogy az állandó összehasonlítás, az önbizalomhiány, a megfelelési kényszer vagy az alacsony önértékelés hosszú ideje meghatározza a mindennapjait, érdemes lehet segítséget kérnie.Az önismereti munka során biztonságos térben dolgozhatunk azon, hogy jobban megértse saját működését, felismerje belső szükségleteit, és egyre kevésbé másokhoz mérve határozza meg saját értékét. Online pszichológiai tanácsadás keretében bárhonnan lehetőség van kapcsolódni, többek között önismeret, önértékelés, stresszkezelés, életvezetési nehézségek és kapcsolati kérdések esetén is.

Ha szeretne személyre szabott segítséget kérni,
az online naptárban tud időpontot foglalni.